PAX egres (Ribes uva-crispa) – tüskementes desszert fajta
A PAX piros egres (Ribes uva-crispa), amely a „Whinhams” x [„Captivator” x „Lancashire Lad”] keresztezéséből létrehozott angol fajta, egy viszonylag új szerzeményem. Mindössze tavaly ősszel ültettem el a kertünkbe, és még nem is termett, így személyes véleményem és tapasztalatom nincsen vele kapcsolatban, de annyira jókat olvastam a fajtáról, hogy be kellett szerezzem.
Azt írják róla többek között, hogy jobb, mint Spinefree egres, valamint túlszárnyalja a Captivator egrest is, ami bizony nagy kedvencem. És persze, hogy a PAX egres is egy tüskementes fajta, ami további jó pont nálam. 😁
A PAX egres bemutatása
A PAX piros egres egy gombabetegségekkel szemben erős reziztenciát mutató, szinte teljesen tüskétlen angol egres fajta. Növekedése erőteljes és igen csak szétterülő bokrot nevel, amelynek végső magassága nagyjából 120 - 150 cm körül van. Annyira rezisztens fajta, hogy állítólag teljesen vegyszermentesen termeszthető, amit én magam kétlek, mert a levélpirosító ribiszkelevéltetű hamar megjelenik rajta, és ha nem kezeljük, brutálisan tönkreteszi a lombját. Igaz, a termésben ez a kártevő nem okoz közvetlen kárt.
Érési idejét tekintve a középmezőnyben van, a Captivator előtt érik valamikor június eleje-közepe táján. Termésmennyisége jó, de elmarad a Captivatorétől. Egy bokor nagyjából 1,5-2 kg termést ad. A nagyjából 7 grammos bogyók teljes érésben mélyvörösek, lédúsak és kellemesen aromásan édesek. Desszert fajta, amely egyaránt alkalmas friss fogyasztásra, és további felhasználásra is. Nagyon várom, hogy nálam is teremjen (talán idén már kóstolhatok róla), hogy megírjam a személyes tapasztalataimat is a fajtával kapcsolatban. 😊
Hol lehet beszerezni a PAX egrest?
Ebből a fajtából is vásárolhatsz webáruházunkban, sajnos azonban nálunk sem folyamatos az elérhetősége, ezért érdemes feliratkozni ránk minden felületen: eladó növényeinket a Fügés ember kertje és növényei facebook oldalon, illetve itt, a weboldalon fogjuk meghirdetni, ezért érdemes lehet a facebook oldalt követni, itt pedig feliratkozni a hírlevélre, hogy biztosan ne maradj le róla, amikor a korlátozott számú növényeinket meghirdetjük. 👍
Mindezen felül pedig a metszésből származó, korlátozott számú vesszőket minden tavasszal meghirdetem eladásra, ahogyan a fügéim metszését követően is szoktam ezt tenni a füge dugványok esetében. A ribizli fajok nagyon könnyen szaporíthatók dugványozással, ezért érdemes lehet benevezni egy-két vesszőre, ha a webáruházban éppen készlethiányos is a fajta, mert nem minden fajtából tudunk minden szezonban beszerezni növényeket. 😉
Megjegyzések
Megjegyzés küldése