Ribizli- és egres fajtabemutatók
Bár a blog tartalomjegyzék lapján elérhető az összes cikk, ami eddig megjelent a Kreatív Kertészen, úgy gondoltam, sokkal jobban mutatnak a fajtabemutatók úgy, ha látható is róluk rögtön egy kisebb kép, meg pár infó az adott fajtáról, hiszen most már elértük azt a szintet, hogy elég sok különböző ribizlit sikerült leírnom. A gyűjteményemben lévő növényeket rendszeresen metszem, illetve szaporítom is őket. Mindezek mellett rendszeresen hozok be külföldi termelőktől minőségi, különleges bogyós gyümölcstermőket – közöttük természetesen ribizliket és egreseket is. A növényeket és a szaporítóanyagokat megvásárolhatjátok Boldog Gyümi webáruházunkban. Az alábbi listában azoknál a fajtáknál, amelyek kaphatók webáruházunkban gyökeres növényként, a bal felső sarokban található egy webáruházunkba vezető kosár ikon.
A különböző ribizlik, egresek az alábbiakban böngészhetők. A lista a fajta neve szerint van ABC sorrendbe rendezve, így talán a keresés is könnyebb. Az itt bemutatott fajtákból mindegyikből vagy rendelkezem, vagy korábban már rendelkeztem legalább egy növénnyel. Kellemes böngészést kívánok a ribizli fajtáim között. Ha pedig valamelyikkel kapcsolatban kérdésed lenne, akkor a fajta leírása alatt hozzászólásban felteheted a kérdésedet, én pedig igyekszem mihamarabb válaszolni arra. 😊
Dinamikus tartalom betöltése folyamatban!

Megjegyzések
Megjegyzés küldése