Nagy divat lett az utóbbi évtizedekben a kertekben az avar összegereblyézése, majd nylon zsákokba tömködése, vagy elégetése. Ez azonban egyáltalán nem környezet- és természetbarát megoldás még akkor sem, ha nem elégetjük, hanem csak elszállíttatjuk. A legjobbat azzal tennénk a kertünkkel és a környezetünkkel, ha soha nem szednénk össze az avart, és ebben a cikkben azt le fogom írni, hogy miért gondolom így.

Ez a cikk elsősorban azoknak az embereknek íródott, akik a kertjükben nem csak a milliméterre pontosan egyforma hosszúságú és fajtájú zöld fűszálakból álló unalmas monokultúrát tekintik gyönyörűnek. Azoknak írom eme sorokat, akik szeretik a természet sokszínűségét és változatosságát, és szeretnének szép és egészséges kertet a házuk körül. Az ilyen kertben sok féle élőlény él beleértve a növényeket, rovarokat, madarakat és emlősöket is egyaránt.

Az ilyen kertek nyáron tele vannak pillangókkal, méhekkel, rovarokkal, madarakkal. Nyári estének sünök mászkálnak a bokrok alatt, és igen, az ilyen kertnek része a vakond is. Ahhoz azonban, hogy a kertünk egészséges legyen, szükség van rá, hogy a kert talaja is az legyen, és itt érkeztünk e a posz témájához, az avarhoz.

Miért fontos a kertben az avar?

A növények tavasztól nyár végéig szívják fel talajból a vizet, és eközben rengeteg mikro- és makroelemet is felvesznek, amelyeket beépítenek a szöveteikbe. Amik közeledik az ősz, a növények keringése lassul, a levelek elkezdenek elszíneződni, majd lehullanak a földre. Azon kívül, hogy az avar színes kavalkádja milyen gyönyörű tud lenni, sokkal fontosabb szerepe is van.

A lehullott levelekben rengeteg felhalmozott tápanyag van még, amelyek természetes módon visszakerülnének a talajba, és ezáltal a természet körforgásába. A lehullott avarban rengeteg apró rovar tud megbújni és védelmet találni az időjárási viszonyokkal szemben. A nyáron olya csodálatos lepkék bábjai javarészt az avarban, vagy a talaj jó esetben puha, laza szerkezetű felső rétegében telelnek át. Kisebb hüllők/kétéltűek: békák, gyíkok is menedéket találhatnak a vastagabb avarréteg alatt éppen úgy mint a rovarok. Az élő talajú kertben több madár és kisemlő él, mert több élelmet találnak.

Amíg pedig az avar szépen lassan le nem bomlik, takarja a talajt, hogy megvédje azt az eróziótól. A fedetlen talaj télen hamarabb kiszárad, jobban elhordja felső rétegét a szél. És nem, a pázsit nem számít talajtakarásnak. Az a kert, ahol minden évben otthagyják az avart hogy természetes módon védje a kert élővilágát és talaját sokkal jobb minőségű talajjal rendelkeznek, így kevesebbet kell trágyázni és talajlazítani is.

Dehát az otthagyott avar alatt kirohad a fű!

Ez is lehet egy szempont, de ha a kertünk nem egy unalmas monkultúra, ahol csak egyforma hosszú és vastag zöld fűszálak vannak csak, akkor ettől nem kell félni. A fűfélék jól alkalmazkodtak ehhez, és tavasszal újra ki fognak hajtani. Az erdők talaja sem kopasz föld, pedig ha valahol, ott aztán van bőven otthagyott avar. És ha már az erdő talaját hoztam példának: ott senki sem trágyázik, ás, kapál vagy talajlazít mégis laza, puha és tápanyagokban gazdag talaja van.

Ezért én biztosan nem aggódnék azon, hogy mi lesz a fűvel az avar alatt. Tavaszra az avar nagy része elbomlik, és fűfélék újra növekedésnek indulnak. Előbújnak a réti virágok és a rovarok is, és felpezsdül az élet a kertben.

Akkor sehol ne is gyűjtsem az avart?

De! Az olyan helyeken, ahol veszélyes lehet (például a kerti utak az esőben megázott levelektől csúszóssá válhatnak), érdemes összegyűjteni. De ne zsákoljuk be, ne égessük el! Hasznosítsuk a kertünk egy másik pontján. Takarhatjuk vele az ágyásokat télre, halomba hordhatjuk, hogy legyen menedéke a sünöknek, vagy ha végképp nem tudunk vele mit kezdeni, akkor komposztáljuk. A jó komposzt aranyat ér a kertben, ezért én azt gondolom, hogy minden kertben kellene lennie egy komposztálásra kijelölt helynek. Ősszel és tavasszal a kertben szétszórva az érett komposzt sokkal többet és mint a nagyüzemekben előállított műtrágyák. És legfőképp olcsóbb is azoknál, hiszen helyben állítódik elő.

Az avart el kell égetni, mert megbetegíti a kertet!

Na ez egy nagyon valószerűtlen állítás, amely sajnos a megfelelő tájékozottság hiányáról árulkodik. Bizonyos vélemények szerint azért kell az avartól megszabadulni, méghozzá ha lehet, akkor égetéssel, mert az avarban telel át a fákat károsító sok baktérium. Ha azt vesszük, akkor ebben van némi igazság. De sokkal kevesebb káros dolog telel át az avarban, mint amennyi haszna van az otthagyott leveleknek az ökológiai körforgásban.

A beteg növényeket meg elvileg mindenki kezeli év közben. Az olyankor eltávolított beteg részeket valóban érdemes megsemmisíteni, de ugye senki sem nézegeti egész szezonban a beteg növényeit, míg azokról le nem hull a sok levél ősszel? Ezért feltételezhetjük nyugodtan azt, hogy lehullott avar nagy része a természet szempontjából „egészséges”. Arról nem is beszélve, hogy az avar égetése menyire környezetszennyező. Aki tehát avart éget, károsítja a kertje talaját, és a környezete levegőjét is egyaránt, ami nem túl szerencsés.

Ezen felül köztudott dolog, hogy a növényeinket megbetegítő kártevők és kórokozók többsége a rügyekben, a kéreg repedésekben, a kéregben telelnek át, illetve a fákon hagyott gyümölcsmúmiákban. Akkor lehet, hogy ősszel ki kellene vágni az összes fát és elégetni? Ugye hogy milyen botor dolog lenne? Ugyanez a helyzet az avarral is, teljesen felesleges és káros dolog elégetni.

Ősapáink is elégették az avart!

Ez a másik igen téves állítás. Ősapáinkak annyi dolga volt ősszel a kertben, hogy nem igen értek rá naphosszakat avart égetni. Arról nem is beszélve, hogy ősapáinknak nem párszáz négyzetméteres kertjeik voltak, hanem sok esetben több holdas földjeik. Ekkora területen pedig senki sem lombseprűzött, még akkor sem, ha gyümölcsöse volt, nem búzamezője.

Ősapáink, ha már folyton rájuk hivatkozunk maximum az előkertben szedték össze az avart, de még ott sem biztos. Égetni meg nem égettek el semmit feleslegesen, mert jobbára kályhával fűtöttek, sparhelton főztek és kemencében sütöttek. Ezekhez mind-mid fa kell, ezért ősapáink még a tavaszi metszésből származó szőlővesszőket is eltették, mert abból kiváló gyújtós volt, ha kiszáradt. Ősapáink ezért többségében tényleg csak azt szedték össze és égettek el, amit feltétlen muszáj volt.

Mi a helyzet a diófalevéllel?

Örök vita tárgya a diófóalevél, és én nem is akarok senkit meggyőzni. A diófalevél valóban lassabban bomlik le magas csersav tartalma miatt, és a benne lévő juglon nevű vegyület miatt valamelyest gátolja is az egyéb növények növekedését. Ettől még lebomlik, és hasznos, de ha valaki a kertjében csak a diófája leveleit szedi össze, a többi avart meg otthagyja, akkor már nagyon sokat tett a környezete ökológiai egyensúlyának érdekében.

Végső konklúzió

Manapság igen divatos a steril környezet és a viszonylagosan steril kert, de ha mindenki ezt tenné, már kihalt volna rég az emberiség (is). Gondolkodjuk természetközelibb módon, és hagyjuk, hogy környezetünkben is a lehető legkevesebb emberi  beavatkozással tudjanak lezajlani a természet saját folyamatai. Meg fogjuk látni, hogy a mi munkánk és életünk is sokkal könnyebb lesz ezáltal, hiszen mi értelme van rengeteg energiát pazarolni arra, hogy összeszedjük, bezsákoljuk az avart ősszel, majd tavasszal elinduljunk fellazítani a letömörödött kemény talajt, és műtrágyákkal pótolni azt, ami abból let volna, amit ősszel bezsákoltunk.

Hagyjuk élni a kertet, és jobban fogjuk magunkat érezni. Az élő kert többnyire önfenntartó ellentétben a monkultúrákkal (csak fű, más semmi), amelyek fenntartásába iszonyatosan sok energiát kell ölni, és gyakorlatilag semmi hasznuk nincsen, a természet szempontjából zsákutcák. Hagyjuk élni a kertet, és a kert ezt azzal fogja meghálálni, hogy kevesebb munkára kényszerít minket.

Ha nem szeretnél lemaradni a legfrissebb posztjainkról, akkor iratkozz fel a hírlevelekre. Nem fogok tömegesen leveleket küldeni, csak a legújabb cikkeinket és a fontos értesítésket fogod megkapni.